ESEMÉNYEK

NASZ Szakmai Nap előadásai 2022.05.18.


B. Tóth Ferenc úr, IQOM Consulting Services Kft. előadásának összefoglalása:

IQOM bemutató.pdf

 

Szendrei Márton úr, Gergely Dávid úr, KETSH Kft. előadásának összefoglalása:

Ketsh NASZ 202022.pdf

 

Tóth Dénes úr, NÉBIH, Agrárminisztérium, Élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai Főosztály, előadásának összefoglalása:

Az élelmiszervállalkozók kötelezettségei és felelősségei

Az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről szóló 178/2002/EK rendelet értelmében az élelmiszer automatákat működtető kereskedők élelmiszervállalkozóknak tekintendők. A fentiek értelmében az élelmiszer-automata vállalkozásokra is ugyanazok a jogszabályi feltételek és élelmiszerbiztonsági követelmények vonatkoznak, mint az élelmiszer termelőre, előállítóra, forgalmazóra.

A legfontosabb élelmiszerbiztonsági követelmény, hogy nem biztonságos, azaz egészségre ártalmas vagy emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszer nem hozható forgalomba. Az élelmiszerbiztonság biztosítása elsősorban az élelmiszervállalkozó és a hatóság feladata, de fontos szerepe van benne a fogyasztói tudatosságnak is.

Az élelmiszer-automata vállalkozásnak, mint élelmiszervállalkozásnak kötelező:

  • betartani az általános higiéniai követelményeket, amelyeket a 852/2004/EK rendelet határoz meg;
  • önellenőrzési, minőségbiztosítási, nyomonkövetési, termékvisszahívási rendszereket vagy ilyen rendszerek olyan elemeit működtetni, amelyekkel biztosítható az élelmiszer biztonságossága, megfelelő minősége, azonosíthatósága és nyomon követhetősége;
  • bejelenteni tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatalhoz (NÉBIH weboldalán);
  • élelmiszerlánc felügyeleti díjat (http://portal.nebih.gov.hu/hu/web/guest/felugyeletidij ) és kamarai tagdíjat (kamarai portálon) fizetni.

Az élelmiszer-automata vállalkozás, mint kereskedelmi tevékenységet folytató köteles:

  • bejelenteni kereskedelmi tevékenységét a székhely szerinti jegyzőhöz;
  • a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009.(IX.29.) Korm. rendelet 13 § (2) bekezdés szerinti hatósági engedélyeket beszerezni és az automatán nevét és székhelyét feltüntetni.

Az élelmiszer automatákra vonatkozó általános követelmények:

  • élelmiszert forgalmazó automatának rendelkeznie kell gépgyártói megfelelőségi nyilatkozattal, miszerint az automata alkalmas élelmiszerekkel való érintkezésre;
  • a karbantartást, tisztítást, feltöltést naprakészen dokumentálni szükséges;
  • biztosítani kell az élelmiszer előállítója által meghatározott tárolási feltételeket (pl. hűtést igénylő élelmiszerek esetében a hűtési lánc biztosítása a szállítás, feltöltés, árusítás alatt);
  • biztosítani kell a hulladékká vált élelmiszerek kezelésére, az automaták környezetére és a személyi higiéniára vonatkozó elvárásokat

A több mint tíz éves élelmiszer és italadagoló automaták jó higiéniai gyakorlatáról készült útmutatónak a felülvizsgálata javasolt.

 

Bod Péter Ákos úr a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára előadásának összefoglalása:

A magyar gazdaság 2022-es évi és azt követő kilátásait a szokásosnál is nehezebb előrejelezni, mert régen nem voltak olyan meghatározók a külső körülmények. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy már teljesen mögöttünk a Covid-járvány, amely 2020 tavaszán gazdasági visszaesésbe lökte Magyarországot is, holott a járvány a világátlagnál jobban átoltott Európában sem múlt el végleg, más kontinenseken pedig a neheze még most jöhet. Az újabb kínai lezárások fékezik a nemzetközi ellátási folyamatokat, rontják az üzleti kilátásokat. Még drámaibb törést hozott az európai gazdasági folyamatokban az orosz invázió. Annak nyomán tovább gyorsult egy sor mezőgazdasági termék, alapanyag és energiahordozó világpiaci ára, és legfőképpen megnőtt a bizonytalanság a gazdaságban, a mindennapokban.

A nehezedő világgazdasági környezetben a magyar üzleti konjunktúra külső feltételei 2022 tavaszán romlani kezdtek, miközben a 2021 nyarától meghozott sokféle gazdaságélénkítő, hangulatjavító intézkedések nyomán a lakossági fogyasztás az év első három hónapjában szinte dübörgött. Eközben azonban az államháztartás hiánya nagyon megnőtt, sőt most már a külkereskedelmi mérleg is deficitbe fordult. Az inflációs ütem pedig úgy is tíz százalékos magasságba emelkedett, hogy a rezsikiadásokra, a motorüzemanyagra, számos élelmiszerre hatósági árat vezettek be. A költségvetési hiány leszorításának feladatát már nem lehet elkerülni, a kormány keresi is a bevételi forrásokat, és igyekszik csökkenteni a kiadásokat. Egyebek mellett az élelmiszerkereskedelem, az építőipar, biztosítás, bankszektor kerültek szóba, mint ahol újabb iparági külön-elvonások jöhetnek, a kiadási oldalon pedig az állami beruházások újabb felülvizsgálata és visszafogása várható.

Ezekkel együtt is tartósan magas marad az infláció, és azzal együtt jár a kamatok szintjének emelkedése.  A nemzeti banki kamatemelés mérsékelheti a forint árfolyamának folyamatos és jelentős romlását, de egyben visszafogja a lakosság és az üzleti világ fejlesztési, beruházási aktivitását.

A romló pénzügyi helyzetben kritikusan fontos lenne az uniós válságkezelési alapokhoz és a kedvezményes hitelekhez való hozzáférés. Ezt azonban most gátolják a magyar jogállamiságot, a korrupció elleni fellépés hiányosságait érő uniós kritikák. Látni kell, hogy az EU nettó befizetői (végső soron a német, svéd, holland, francia adófizetők) ma sokkal kritikusabban tekintenek az új tagállamokra és azok belső viszonyaira, mint még a válságok előtti években. Feszültséget okoz az is, hogy az orosz energiaimporttól való függés nagyon eltérő arányú az Unióban, a függés felszámolására irányuló közös törekvés végrehajtása pedig teherpróbának teszi ki az európai együttműködést és szolidaritást.

Minden politikai, stratégiai feszültség ront a magyar gazdasági kilátásokon és a lakossági fogyasztási képességen, rendre gyengíti a forint árfolyamát, ráerősít az inflációra. A sokféle veszély és bizonytalanság ellenére a makrogazdasági előrejelzések abból indulnak ki, hogy – hacsak további komoly válságesemény nem lép fel – a gazdasági idén mintegy 3-4 százalékkal növekszik, részben még a gazdaságba eddig beöntött költségvetési pénzek nyomán, majd 2023-ban ennél gyengébb konjunktúra várható. Az infláció egész évben erős marad, jövőre egy kissé mérséklődik – feltéve, hogy a külső körülmények nem romlanak vissza. A vállalkozásoknak minden képpen fel kell készülniük az újabb gyors irányváltások lehetőségére.        

Meghívás a NASZ 2021. évi őszi rendezvényére, a rendezvény támogatásának lehetőségei

Tisztelt Tagtársunk!

Lélegezzünk fel az elmúlt másfél év pandémiás gyötrelmeiből, állítsuk vissza a jól bevált, hagyományos találkozóinkat és találkozzunk az elegáns Balatonfüredi szállodában, amely a vasútállomástól 1,6 km-re, a festői Balatontól 2 perc sétára, míg a nyüzsgő füredi strandtól 1km-re található.

Az elegáns szobák minibárral, ingyenes Wi-Fi-vel és síkképernyős tévével felszereltek. A feláras szobákhoz kanapé és/vagy erkély tartozik, néhányuk modern dekorációval ellátott. A lakosztályok nappalirésszel, terasszal és parkra néző kilátással rendelkeznek; némelyikben baldachinos ágy és plusz hálószoba található.

A szálláshely ingyenes svédasztalos reggelit és fizetős parkolási lehetőséget kínál. A felszereltséghez hozzátartozik továbbá a fürdőrészleg, a beltéri medence és az edzőterem, valamint az elegáns étterem, a borbár és a teraszos kávézó. Minigolfpálya és bowlingpálya is igénybe vehető.

Meghívás a NASZ 2021. évi őszi rendezvényére!

A rendezvény időpontja:           2021. szeptember 17. (péntek)

A rendezvény helyszíne:            ANNA GRAND HOTEL

8230 Balatonfüred, Gyógy tér 1.

Nagy örömöt jelent, hogy a NASZ őszi rendezvényére nagyon sokan, hetven fővel, jelentkeztetek és sokan döntöttetek a rendezvény támogatása mellett.

Köszönjük szépen a nagy számú jelentkezést és a támogatást!

A rendezvény szponzorai:

Arany fokozatú támogató                            Coffee&Drink System Kft.

Arany fokozatú támogató                            DATRAK Kft.

Arany fokozatú támogató                            Nestlé Hungária Kft.

 

Ezüst fokozatú támogató                             Caffé Service Kft.

Ezüst fokozatú támogató                             Handaav Kft.

Ezüst fokozatú támogató                             Pannon Kávé Kft.

Ezüst fokozatú támogató                             TORREFATTORI ASSOCIATI S.p.A.

Kérjük szépen fokozottan figyeljetek a következőkre:

A Hotelbe történő gördülékeny bejelentkezés érdekében kérjük szépen hogy mindenkinél legyen személyazonosításra alkalmas igazolvány, illetve lakcímkártya.

A gyerekek bejelentése esetén minden esetben szükséges személyazonosításra alkalmas igazolvány (személyigazolvány, útlevél).

A hajó kirándulás időpontja 15.00-17.00-ra módosul ennek érdekében a rendezvény már megadott program időpontjaiban néhány perces változások következnek be.

A hajókirándulás költsége felnőttek részére 2500,-Ft/fő, 18 év alatt a részvétel ingyenes.

19:00-19:45 között kerül sor Molnár Szabolcs mentalista bűvész 45 perces show-jára.

19:45-tól Gála vacsora.

Tervezett program:

2021. szeptember 17.-én

9:00 – 09:30 Találkozó, regisztráció

09:30 – 10:50 Előadások:

09:30 – 10:10 Fenntarthatóság és vállalások, nagyvállalati szemszögből - Hőgyész Anna fenntarthatósági és vállalati kapcsolatok menedzser, Nestlé Hungária Kft.

10:10 – 10:50 A COVID hatása a háztartáson kívüli fogyasztásra, hogyan alakul át a piac – Tóth Boglárka, kereskedelmi vezető Nestlé Professional.

10:50 – 11:00 Kávészünet

11:00 -12:20 AFE témában előadások, a cashless rendszer támogatása

11:00 -11:40    Schäffer István úr, ügyvezető, DATRAK Kft. (Felügyeleti szolgáltató).

11:40 -12:20    B. Tóth Ferenc úr, Business Development Manager, IQOM group.

12:20 – 14:00 Ebéd

15:00 – 17:00 Sétahajókázás (rosszidő esetén pálinka kóstoló)

17:00 – 19:00 Egyéni program

19:00 – 19:45 Molnár Szabolcs mentalista bűvész, 45 perces, interaktív színpadi show-ja teszi még hangulatosabbá az estét.

19:45 – 22:00 Gála vacsora.

Hideg előétel (tányérszerviz)

Levesek (tányérszerviz)

Meleg előétel/vegetárius főétel

Főfogások

Saláták

Desszert sziget

A vacsora ideje alatt kerül sor:

Az Év Automatás Vállalkozója Díj 2020.

Az Év Automatás Vállalkozója Külön Díj 2020.

Az Év Automatás Vállalkozója Külön Díj 2021.

átadására.

 

22:00-től         A kellemes időtöltéshez és a tánchoz DJ szolgáltatja a zenét.

szeptember 18.-án

Reggeli és a szoba leadását követően hazautazás.

 

Dress code: Kérjük szépen, hogy a gála vacsoránál, a Díjak átadásánál a résztvevők az alkalomhoz illő öltözetben jelenjenek meg (férfiak sötét öltöny)!

Tisztelettel és szeretettel várjuk Tagjainkat és Vendégeiket!

Tisztelettel:

Dr. Davola József                                                                 Sirály Ferenc

a NASZ főtitkára                                                                  a NASZ elnöke

tovább »

Meghívó a Nemzeti Automata Szövetség Közgyűlésére 2021. május 20. (csütörtök.) 11.00-kor

MEGHÍVÓ a Nemzeti Automata Szövetség Közgyűlésére

A közgyűlés időpontja: 2021. május 20. (csütörtök) 11.00-kor

tovább »

Meghívó a NASZ 2019.11.14.-15. őszi szilvásváradi rendezvényére

A NEMZETI AUTOMATA SZÖVETSÉG
2019. november 14-15. (csütörtök-péntek)
őszi rendezvénye
Helyszín: La Contessa **** Kastélyszálló és Rendezvényközpont

tovább »

MIÁSZ Bál 2019.02.02

A Szövetség Elnöksége arra a következtetésre jutott, hogy a szakmáknak, így a mienknek is szüksége van egy egy olyan napra, amikor elfeledjük a hétköznapokat és egy kicsit megállunk, pihenünk, ünneplünk és szórakozunk, élvezzük a tisztes munka gyümölcsét. Fontos, hogy legyen egy olyan összetartó erő, amely közös alapra állítja az iparág szereplőit és lehetőséget biztosít a kapcsolati tőke bővítésére.

tovább »

Felügyeletnélküli eszközök üzemeltetőinek educatios konferenciája

Rendezvénysorozat a Mastercard, VOSZ, MIÁSZ szervezésében

2018. november 29. (csütörtök)

tovább »

Felügyelet nélküli eszközök üzemeltetőinek konferenciája

A Mastercard-VOSZ-MIÁSZ a felügyeletnélküli eszközök üzemeltetői számára educatios konferenciát szervez, amelyre tisztelettel meghívunk!

A konferencia időpontja:                2018. június 21. (csütörtök)                         08.30-13.30

A konferencia helyszíne:

HOLIDAY BEACH BUDAPEST WELLNESS & CONFERENCE HOTEL ****

1039 Budapest, Piroska utca 3-5., www.holidaybeach.hu

A részvételi szándékot 2018. június 19.-ig kérjük szépen írásban a davola@miasz.hu e-mail címre megküldeni!

A regisztráció a jelentkezések sorrendjében történik!

A konferencián a részvétel és vendéglátás ingyenes, de a korlátozott helyekre való tekintettel a regisztráció sikeres visszaigazolásához kötött, ezért kérjük, hogy a visszaigazoló üzenet kinyomtatott példányát feltétlenül hozzák magukkal a rendezvényre!

Várjuk megtisztelő jelentkezését!

Tisztelettel!

Dr. Davola József                            Dr. Dávid Ferenc                            Szöllősi Balázs

a MIÁSZ főtitkára                            főtitkár VOSZ                            a MIÁSZ elnöke

tovább »

Vending konferencia 2018.05.17

MEGHÍVÓ
„VÁLTOZÁSOK KORA II.”

konferenciára a vending iparág vezetői számára, ahol a cégvezetők vállalkozásuk innovációjához naprakész információkat szerezhetnek az iparág működését alapvetően megváltozató jogi szabályozáshoz igazodva.

tovább »

Vending konferencia 2018.05.17

MEGHÍVÓ
„VÁLTOZÁSOK KORA II.”

konferenciára a vending iparág vezetői számára, ahol a cégvezetők vállalkozásuk innovációjához naprakész információkat szerezhetnek az iparág működését alapvetően megváltozató jogi szabályozáshoz igazodva.

tovább »


Legfrissebb hírek

Csehó Zsolt úr a Hungaro Kereskedőház Kft. tulajdonosa lett a 2022. Év Automatás Vállalkozója

2022-10-07

A NASZ 2022. évi őszi rendezvénye 2022. október 07.-én (péntek) este az Év Automatás Vállalkozója Díj átadásának is a helyszíne volt.

A Díj a Táltos Katamarán hajóra szervezett esti gálaprogram vacsora ideje alatt került átadásra.

2022. évben a NASZ Elnöksége a Díjat Csehó Zsolt úrnak a Hungaro Kereskedőház Kft. tulajdonosának ítélte oda.

Ezúton is gratulálunk! További eredményes és sikeres munkát kívánunk!

tovább »

Nemzeti Automata Szövetség

(Magyar Ital és Áruautomata Szövetség)

1137 Budapest, Carl Lutz rkp. 29. KLÁRIS IRODAHAJÓ

|

Dr. Hajdu Zsolt

e-mail: hajdu@nemzetiautomata.hu

tel: +36 30 932 80 97